Nem hiszem, hogy lennének indokok, hiszen akkor mindent meg lehetne magyarázni. Akkor tudnám, hogy miért van jobbra, ami nem balra, és hogy miért világos az, ami nem sötét. Miért nevetek azon, ami fáj, miért nézek a távolba?
Szemeim becsukom, hogy aztán újra nyissak a világnak. Hogy lehetne mindent szavakba önteni?..ha egyszer
semmi nem mutatja meg az irányt, senki nem fogja a kezem.
pedig
a víz mégis arra folyik amerre a talaj lejt.
..Nevetek
mikor látom, hogy
kezemben a lila szalag, szeretem. Fázik a karom, mégis boldogan szelem át a mezőt, szorítom a szalagot és kacagok a széllel. Hajam rendezetlenül lobog, már nem szorítja satuba a szalag. Csak fogom és futok
és szaladok..
és
a napfelkeltét szeretném látni, ott, a város felett. Kezemben a pöttyös bögrém, darabokban, körülöttem a hajnali csend. Rólunk gondolkodok. Hogy miért mégsem balra volt, ami jobbra. Hogy miért nem sírtam, ha egyszer fájt. Most miért nem tudok sírni?
Nem megy.
A szalag..
A lila szalag.
Meg akarom találni.